Petőfis prezentáció linkje:
https://www.dropbox.com/s/rzyesf86imzupvj/Pet%C5%91fi%20S%C3%A1ndor.pptx?dl=0
Minden civilizáció rontja az embert, de nem minden ember rontja a civilizációt
"Jean-Jacques
Rousseau-nak egy igazságot és egy nagy tévedést köszönhetünk. A nagy igazság
az, hogy a civilizáció az embert megrontja; a nagy tévedés az, hogy az
emberiséget minden civilizáció szükségképpen meg kell, hogy rontsa, és ezért
vissza kell térni a természethez. Nem."
(Hamvas Béla)
A történelem folyamán az Öreg kontinens és Európa is Afrika
lakosai fölé kerekedtek. Ez kitűnő példája annak, hogy a civilizáció rontja az
embert, hiszen ekkor alakult ki az a társadalmi
hiszem, hogy a sötét bőrűek nem egyenjogú társaink. Mindezt
azért tudták őseink megtenni, mert fejlettebbek voltak, mint akikhez látogattak.
Így a
válságban, azokban az országokban ahol nehezebben élték ezt meg, élesebben
előtűnnek a hibái a társadalomnak, illetve az embereknek, akik a társadalmat
alkotják.
Hogy az
idézetnél maradjak, egyetértek, hogy nem kellene visszamenni a természetbe,
csupán csak magunkba kell nézni, és észre venni magunkban azt, hogy a
civilizációt nem egymagunk hoztuk létre és alkotjuk, ehhez minden embertársunkra
szükség volt, van, és mindig is lesz.
A repülés tényleg binztonságos?
Az ember már az ókorban is a levegőbe vágyott. Ezt mégis csak a XIX. század végén tudta megtenni, akkor is csak olyan kis távolságra, hogy ma egy utasszállító gép fesztávolsága nagyobb, mint az akkori repülés hossza. Azóta az utasforgalom megközelítette az évi 10 milliárd főt és Európa fölött most is közel 8000 repülő van. Ekkora számoknál is biztonságban vagyunk a repülés minden szakaszában?
Nem akarok untató (habár szerintem érdekes) statisztikákkal foglalkozni, de még egyet leírok. A repülő út Budapestről Londonba 10000-szer biztonságosabb, mint a repülőtérre kivezető autó út. Ez mégis, hogy lehet? Én úgy gondolom, hogy ma a repülés az egyik legjobban kontrollált, és ellenőrzött iparág, talán az atomerőműveket jobban ellenőrzik.
Ezek az ellenőrzések ott kezdődnek, hogy minden pilótának egyetemi végzettséggel kell rendelkeznie, ez szerintem elvárható. Gondolom senki nem szeretné, egy 8 általános nélküli ember vezetne egy repülőt, még aki a földön van, az sem.
Minden pilótának ÉS légiforgalmi irányítónak nagyon komoly pszichikai vizsgálton kell átesniük, amin ha egyszer meghúzzák többet nem próbálkozhat. Szerintem ez elég meggyőző arról, hogy nem ingatag emberek ülnek elől.
De mit is vezetnek az odavaló emberek? Egy repülőgépet sokszor 6-7 de akár több évig is terveznek. Ezután 2 évig vizsgáztatják a típust, ami után eladhatják az első darabot. Gondoljunk bele, hogy egy autónál ez mennyi idő. Én inkább repülök mint autózok.
Ekkor tesszük fel magunkban a kérdést, akkor miért vannak légibalesetek. Erre nem lehet egy mondatban válaszolni, hiszen minden balesetnek más a kiváltó oka. Los Angelesben történt egy szerencsétlenség, amikor a forgalmi irányító a futópályán felejtett egy gépet, egy másik pedig hátulról beleszállt. A távol keleten egyszer egy pilóta repülés közben olvasta, hogy elvesztette minden pénzét és ott helyben öngyilkos lett. De sokszor előfordul, hogy a karbantartók hibáznak. Ennek eredményei lehetnek a hajtómű leszakadása, szárny megrongálódása. De van amikor csak egy rossz helyen repülő madár raj okozza egy gép vesztét.
Rengeteg oka lehet egy balesetnek, de mindegyikből tanulunk. Például egy 1956-os ütközés után vezették be a radar használatát. Egy 2007-es baleset után szigorították a pilóták képzését.
Én úgy gondolom, hogy amíg emberek irányítanak, és ameddig a programokat is emberek írják mindig lesznek balesetek. Az viszont fontos, hogy minél kevesebb.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)