Hazaszeretet? Kinél?

Így, október 23-a körül sok emberben felmerülhet a kérdés: az 1956-ban kimutatott hazaszeretet még mindig benne ég az emberekben, vagy ez már régen kikopott a magyar nemzetből, esetleg a világból? Az egyre inkább globalizálódó világunkban, sokkal jobban előtérbe helyeződnek a személyes célok, mint a közösség.

Én úgy gondolom, hogy nagyon fontos kitérni arra is, hogy melyik nemzetről beszélünk. Például, nagyon nehéz lenne összehasonlítani a legendásan nacionalista franciákat, a nemzetként alig létező, közép-, és kelet-afrikai országokat. Azonban a magyarság hazaszeretete nagyon leromlott az utóbbi évtizedekben, szerintem nagyon méltatlanul.

Nagyon sok fiatal vágyik nyugatra, hogy ott szebb és jobb életet élhessen. Nekem volt lehetőségem többször is kiutaznom és látni, hogy nem fenékig tejfel ott sem az élet. Főleg Európában a bevándorlók munkalehetőségei elég korlátozottak, és nem fizetik meg őket annyira, amennyire számítanak és ha kint is akarnak maradni, egyáltalán nem több a real keresetük mint itthon.

Kiszélesítve a látómezőnket egyre szembetűnőbb, hogy mi még nem is vagyunk annyira rossz helyzetben. Országok százait lehetne sorolni, ahol rosszabb az életszínvonal mint Magyarországon. Én azt gondolom, - bizonyos foglalkozásoktól eltekintve - hogyha valaki képességeihez mérten jól tanul, becsületes, dolgozni akaró személyiség, ebben az országban is hasonló élete lehet, mint nyugaton.

Eddig a tényekről és a megélhetésről beszéltem, de szerintem nagyon sokat jelent a személyes érzés is. Sokszor fog el az az érzés, hogy az egyik szemem sír, a másik nevet. Amikor külföldiek véleményével találkozom, és dicsérő szavak követik egymást, hogy milyen finomak az ételeink, akár a francia gasztronómiával is versenyképes, vagy amikor Brazíliában keresik a tokaji aszút, a herendi porcelán, vagy akár Brahms Magyar táncai, de sorolhatnánk még mennyi világhírű hungarikumunk van, akkor én büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok és ott születtem, ahonnan ezek a remek dolgok jönnek.
De sajnos, amikor szembesülök azzal, hogy magyar származású emberek saját céljaik elérése érdekében, akár a saját nemzetük becsületén és jó hírén is képesek átgázolni, bizony sajnálom, hogy ugyanúgy magyarnak nevezhetnek minket.

Arra kérdésre, hogy mit jelent ma a haza szeretet nem lehet jó választ adni. Én inkább így kérdeznék:
Neked mit jelent a hazád?

Élet? A földön kívül?

Már nagyon sokan foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy van-e rajtunk kívül egyáltalán élet, ami még csak nem is biztos, hogy értelmes. Ha pusztán a számokra támaszkodunk, nem hogy még egy, hanem rengeteg értelmes civilizáció van az univerzumban. Vajon mi történne, ha találnánk egy hasonló, éltre alkalmas bolygót, mint a Föld? Vagy mi történne akkor, ha ők találnának meg minket? Barátságosak lennének, vagy megtámadnának minket? Rengeteg olyan kérdés, ami megválaszolatlan és esetleg félelemmel tölt el minket.

Rengeteg film készült arról, hogy mi történhet akkor, ha kapcsolatot vennének fel velünk. Volt köztük olyan is, amikor az együtt működés reményében kerestek meg minket, de a legtöbb esetben el akarják foglalni a Földet.

Először az 1936-os Berlini olimpia volt az első olyan esemény, amelyet műholdon keresztül sugároztak, tehát ha bárki más már fogta ezeket a jeleket, és arra választ is küldött, nem lehet messzebb, mint 36 fényév. Ez azt jelenti, hogy naprendszerünkön kívül egyetlen bolygóról kaphattunk volna választ. Viszont csak a Tejútrendszerünk közel 100.000 fényév átmérőjű, és ebben becslések szerint 100 milliárd bolygó van. Akár több 10 ezer évet is várnunk kell, hogy megtudjuk, vajon laknak-e a szomszédságunkban.

Én úgy gondolom, hogy ha elég fejlettek ahhoz, hogy választ küldjenek, kapcsolatot vegyenek fel velünk, akkor akár meg is támadhatnak minket. Igaz azt is hozzá kell tenni, hogy jelenlegi fizikai ismereteink, nem teszik lehetővé a galaktikus utazást kezelhető időben. Tehát, abban az esetben, ha meglátogatnának minket nagyon nagy bajban lennénk, mert ez olyan fejlettségi szintet jelentene, ami ellen valószínűleg nem tudnánk felvenni a harcot, ha ilyen szándékkal jönnének.

Az is lehetséges, hogy a földön kívüliek sem tudnak még ilyen nagy távolságba utazni. Csak gondoljunk bele, szerintem a kommunikáció olyan lassú lenne, hogy értelme se nagyon lenne. Amit dédapáink elküldtek, esetleg a szépunokáink kapnak rá választ, HA kapnak. Ráadásul, véleményem szerint, sanszos, hogy nem ugyanazt a kódrendszert használnák, mint mi. A matematika az egyetlen közös nyelv, amit beszélünk, de lehet, hogy az impulzusok nem értelmezhetőek számukra, és ez fordítva is igaz.

Összefoglalva, nekem az a véleményem, hogy van rajtunk kívül élet, de kétlem, hogy még ebben az év tízezredben kapcsolatot lehetne velük létesíteni. Nem lehet megmondani, hogy addig milyen fejletségi szintre jutunk el, de én valószínűnek tartom, hogy mi leszünk az elmaradottabbak. Persze rengeteg a feltételes mód, hiszen én is csak találgatni tudok, és rengeteg a lehetséges forgatókönyv. Ezt csak a jövő fogja megválaszolni.

Portfóliós videó

A portfólió 1. hetének összefoglalója

A választási lehetőségek közül Janus Pannonius: Lelkemhez című versének megértését választottam. Egyik reggel, amikor felkeltem és megpróbáltam elolvasni nagyon érthetetlennek tűnt, de később, amikor megint neki veselkedtem, már könnyebb volt és a feladatok is jól mentek.(legalábbis azt hiszem)

Transz-Atlanti hajó? vagy repülő?

Nem tudom, hogy másban felvetődött-e már az a kérdés, hogy ha mondjuk New-York-ba kellene utaznia akkor esetleg hajóval menne-e, vagy az általánosan bevett repülővel. Régen egész iparág szerveződött a transz-atlanti hajóutak köré. A gazdagabb réteg az első osztályon élvezte az utat, amíg az akkoriban bevándorló, munkás réteg a harmad osztályon, hát miért szépítsük, szerintem inkább szenvedtek. Minden estre ha megengedhettük magunknak nagyon kellemes és elegáns utunk lehetett.

Sokan úgy gondolták a transz-atlanti repülő járatok beindulása után, hogy nincs esélyük a hajóknak ezen túl. Bevallom, így elképzelve a helyzetet én se hosszú jövőt adtam volna a vízi járműveknek. De egy amerikai multi-milliárdos nem hagyta, hogy ez a szép módja az utazásnak teljesen eltűnjön, és megépítette a Queen Mary 2 -t. Ezzel a hajóval valószínűleg még fél évszázadra biztosítva van az óceánjárók hagyománya.

Véleményem szerint ez nagyon jó. Lehet, hogy jóval lassabb, talán még drágább is, habár nem néztem utána, de teljesen más a hangulata. Gondolom már sokan megtapasztalták a repülőkön a szűk helyet az ülések között. Szerintem nem csak nekem lenne kényelmesebb minden este színházba menni és étteremben étkezni. Ha lenne időm, és pénzem én biztosan kipróbálnám az utazásnak ezt a különleges és előkelő módját.

Ómagyar gyökereink

Hogy van-e közünk az ómagyar szövegekhez? Szerintem erre már neve is választ ad. Én úgy gondolom, hogy nagyon sok közünk van ezekhez a szövegekhez. Olyan érzésem van velük kapcsolatban, mint az újlatin nyelvek és a latin nyelv közti kapcsolat. Ahogyan a latin is egy holtnyelv, úgy az ómagyart sem beszélik már, de a belőlük kifejlődött nyelveket a mai napig beszélik.

Nem tudom, hogy vannak-e olyan emberek, akik kételkednének abban, hogy egyáltalán ómagyar nyelven íródott a Halotti beszéd, és az Ómagyar Mária-siralom, de minden esetre rengeteg bizonyíték szól emellett. Nyelvészileg is bizonyítva van, de ha még a nyelvészekben is kételkednénk, csak olvassuk el, és fel fogjuk fedezni a hasonlóságokat; egy-egy szó, még ha picit más is a kiejtése.

Akik esetleg azt a nézetet vallják, hogy rég volt, elmúlt, már majdnem teljesen halandzsa az egész - amivel, be kell vallanom, egyetértek - de ettől függetlenül ez a népünk múltja. Fontos, hogy ismerjük a történelmünket, hogy honnan is jöttünk, vagy éppen, hogy milyen nyelvet beszéltek 800 éve.

Összegezve, biztosan vannak kétkedők, vagy az ismeretét ellenző személyek, akikkel részben egyet is értek, de én továbbra is úgy vélekedem, mint azt már többször leírtam, hogy szerintem nem kéne ezekről az emlékekről elfeledkezni. A jelenlegi kultúránk, nyelvünk, ezeken a szövegeken alapszik. Ha többet nem is, de azt az egy-két magyar órát mindenképpen szánjuk rájuk.

Büntetés vagy bünhődés?

Bennem már régebben is felvetődött az a kérdés, hogy miért a bűn alapján szabják ki a bírók a büntetést. Rongálásért helyreállítás, graffitizésért fal mosás, vagy akár emeberölésért hullaházi munka. Melyik lehetne a hatásosabb elrettentő módszer?

Szerintem ennek a kérdésnek a kulcs momentuma az, hogy ki követi el a bűncselekményt. Ha egy elmebeteg ember aki bekattant, és élvezi az élet kioltását, jobb inkább elzárni őket a társadalomtól, így védve meg számtalan ember életet. Ám ha valakit lelkileg megvisel a tette és erre még rá tud segíteni az, hogy nap mint nap eszébe juttatjuk, és szembesítjük, valószínűleg soha többet nem fog ilyet tenni. Remélhetőleg másoknak is példát fog statuálni.

Persze ez egy nagyon eltúlzott példa és a törvény sem engedélyezi. De ugye például egy rongálásért vagy garázdálkodásért már sokkal életszerűbb példát lehet mondani. Mondjuk egy összegraffitizett fal letisztítása igen kemény munka; szerintem méltó egy ilyen cselekmény büntetésére. A cikkben említett falopásra az ezzel kapcsolatos erdészeti munka lenne a szerintem alkalmas büntetés.

Ha általánosságban akarunk erről beszélni, akkor szerintem az mondható el, hogy ezek a "nevelési módszerek" akkor hatásosabbak mint a hagyományosan vett büntetés, ha ezeknek a lelki hatásai megérintik a vétkest.

10 parancsolat akkor, és most

A tíz parancsolat a középkor talán legfontosabb szabályai voltak. Hogy őszinte legyek, remélem nem tiporok senki nézeteibe, de szerintem bizonyos mértékig az egyház használta fel arra, hogy a híveket megtudja tartani keresztényeknek. Ha végig olvassuk, közel harmada arról szól, hogy miként tiszteljük Istent.

Persze azért hasznos tanácsokat is leírtak benne távoli őseink. Nem hiszem, hogy a szülők tiszteletére utasító parancs lett volna a legfontosabb, mert régen a szülők könnyedén elnyerték gyerekeik tiszteletét. A "ne lopj", parancs már sokkal életszerűbbnek tűnik számomra, ugyanis sokkal több volt a nehéz helyzetben lévő, akár a napi betevőt is nélkülöző ember, éppen ezért gyakrabban és többen mennek lopni. Szerintem azok a parancsok, amik a felebarátok felé tanúsított viselkedést írják le, kifejezetten fontosak lehettek, mert a nehéz időkben valamennyire az emeberek saját biztonsága, is biztosítva volt.

Manapság mi lehet a legfontosabb? Ezt nagyon nehéz megmondani, mert napjainkban a vallás szerepe is nagyon visszaszorult. Ha nagyon mélyen magunkba nézünk, talán a tizedik parancs az ami ma is nagyon megszívlelendő lenne.
Azt sajnos nem tudom, hogy miért, de mostanában egyre többen irigyek, és igazságtalanságnak érzik azt, hogy másnak jobban összejött az élet. Ez szerintem nagy hiba.

Az apa mindent megold?

Gondolom sokunknak ismerős a testvér féltékenység, elnézést az egykéktől. Vajon a Biblia erre a helyzetre megoldást kínál Káin és Ábel történetével, vagy éppen azt mutatja be, hogy NE oldjuk meg ezt. Szerintem az eredmény alapján mindenkinek egyértelmű. Szerintem akkor, ha már az apának kell a testvérféltékenységbe beleavatkoznia, akkor már nagyon nagy a baj.

Ha az apa indokolatlan megkülönböztetése vezetett oda, hogy a feszültség van, a szigorú büntetés biztos nem fogja megoldani a problémát. Eleve nem szabad azt a hibát elkövetni, hogy különbséget teszünk testvérek közt. Ha pedig már elkövettük a hibát, inkább bocsánat kéréssel lehet megoldani mint sem büntetéssel.

Akkor, amikor ez nem az apa hibája, nem gondolom, hogy az apa büntetése megoldást kínálna a problémára. Lehet, hogy csak én gondolom így, de a testvérek ok nélkül nem szoktak féltékenyek lenni egymásra. Én nem a gondot szoktam megoldani, hanem a gond okozóját. Attól, hogy megbüntetjük a gyereket, még féltékeny lesz, és nem fogja érteni, hogy miért történtek úgy, ahogy. A gyerek értelmes, nem kell erőszakkal elfojtani benne az érzéseit. Meg lehet vele beszélni mi, miért történik.

Magyarországon az egyetemek

Az utóbbi időbben egyre többet lehet hallani a felsőoktatás átalakításáról. Már régebben heves indulatokat váltott ki a hallgatói szerződés bevezetése. Ha teljesen objektív akarok maradni akkor érthető, hiszen azt senki nem várhatja el az államtól, hogy ingyen finaszírozza fűnek-fának a tanulmányait majd hagyja, hogy kint helyezkedjen el, kint fizzesen adót, és így tovább.

Itt szerintem már azzal gond van, hogy rengetek diákot engednek be a felsőoktatásba. Az egyetemek miért a hallagtók után kapják a támogatást, miért nem az elért eredmény alapján? És ez után még csodálkoznak, hogy jogászokból és más "büfé szakon" végzett emebrekből Dunát lehetne rekeszteni; de munkahely, pláne érdemi tudás nincs mögöttük.

Jogosan vetődik fel az a kérdés is, hogy mi lesz azokkal, akik befejezik a tanulmányait, de munkát nem találnak, külföldön viszont szívesen látnák őket. Kicsit magamhoz húz a szívem, vegyük például a pilótákat. A  Malév megszűnése óta majdnem nincsen munkalehetőség a polgári pilóták számára.

A férőhelyek csökkentésével személy szerint egyetértek. A szüleimet szoktam kérdezni, hogy régen hogy volt. Azt mesélték, hogy nagyon kevés embert vettek fel, közülük a felét még az első évben kiszórták. A végén egy igen erős évfolyam maradt, akik rá voltak kényszerítve hogy tanuljanak. Ha buktak, repültek. Ma mit csinálhatnak a hallgatók? Halasztgatnak, passzív féléven vannak, a végén már a 8. évüket töltik az egyetemen, ami amúgy "csak" 4 éves lenne.

Ezek után jogosan vetődik fel a kérdés, hogy az államnak van igaza, vagy a hallgatóknak? Szerintem is-is.

Carpe Diem

A Carpe Diem csak egy életforma, vagy valami több? Az ókorban Horatius vajon hogy látta ezt? Mi rejtőzhet e rejtélyes kifejezés mögött? A XX. század háborúi hogyan befolyásolták ezt a nézetet? Napjainkban a rap műfajban jelenik meg. Ezer évek elteltével elvesztette a valódi jelentését, vagy csak megváltozott az értelmezése?

Maga a Carpe Diem kifejezés latin eredetű, jelentése ragadd meg a mát. Feltehetően a római korból származik. Számomra három értelmezési forma körvonalazódik erőteljesen.

Nekem a legésszerűbb értelmezési formának a tűnik a céltudatos. Ezzel ugyan a mának élünk, de gondolunk arra, hogy mi lesz holnap, vagy a következő hónapban. Ugyanakkor ez nem teljesen adja vissza a Carpe Diem hangulatát.

A következő módja az értelmezésének az, ha nem törődünk azzal, hogy holnap milyen nap lesz, hogy mennyi munkánk lenne a jövő hétre, csak élvezzük az életet. Ha az ember nagyon kimerült és elfáradt, akkor nagyon jól tud esni egy ilyen hétvége, igazán relaxáló. Azonban figyelni kell arra, hogy ne vigyük túlzásba, nehogy átessünk a ló túloldalára.

Ha ez mégis megtörténne, akkor általában elő szoktak kerülni a narkotiumok. Sajnos soknak kerülnek abba a helyzetbe, hogy elvesztik a realitás érzéküket és többet élnek hanyagul, mint az megengedhetnék maguknak, és sokszor még a szervezetüket is tönkre teszik.

Akkor most lássuk, hogy az egyes történelmi korokban az egyes szerzők hogyan láttak ezt az életstílust.

Nézzük először azt, hogy mi történne akkor, ha követnénk azt, amit a költő javasol nekünk. Horatius Thaliarchushoz című művét. Egyértelműen kimondja, hogy csak és kizárólag a mai nappal foglalkozzunk;

„Ne bánd, a holnap mit hoz; akármire ébreszt a sors, vedd tiszta haszonnak”.

Konkrétan következményt nem fogalmaz meg a vers, de az a részlet, hogy:

 „ne vesd meg, ne kerüld, barátom, a szerelem gyönyörét s a táncot, míg rá nem őszül ifju fejedre a mogorva vénség!”

azt sugallja, hogy ha hallgatunk tanácsaira, akkor boldogan fogunk megöregedni.

Várady Szabolcs, a XX. század költője, már egy picit közvetlenebbül megfogalmazza szemléleteit, amelyek szintén a holnap feledését szorgalmazzák. Talán, ahogyan azt már a Carpe Diem értelmezéseknél is említettem, egy picit mintha átesett volna ló túl oldalára, ugyanis költeményében már egy üveg Vodka is szerepet kapott. Következményként talán a holnap eseményeit, az esetleges másnaposságot lehetne említeni.

Napjainkban a Punnany Massif együttes a stílustól megszokottnál finobban fejti ki véleményét. Nagyon érdekes, hogy míg Várady Szabolcs csak egy napról írt, itt az egész életről, csakúgy mint, az ókorban Hoartius. Azt akarja nekünk átadni, hogy rugaszkodjunk el a szürke hétköznapoktól, és éljünk szabadon. Az utolsó sor is, „repülj el rabmadár”, is azt akarja nekünk mondani, hogy mindannyian rabként éljük életünket, amiből csak egy van. Miért ne élvezhetnénk ki? Következmény számomra nem igazán fogalmazódott meg, de mindenestre a boldog élet néhány elmelét elmondta.

                Akkor most nézzük meg azt, hogy a versek milyen hangulatúak.

                Horatius és Váradi Sz. műve is egy hideg, mogorva napot írnak le, amelyet szebbé szeretnének tenni. Mindkét költeménynél befűtenek, így teremtve kellemes hőmérsékletet, majd ellazulnak és nem törődnek a holnappal.

                A Punnany Massif hangulatát több tényező is befolyásolja, ezek közül meghatározó a zene. Összességében az mondható, hogy egy vidám dal. Nekem egy kicsit olyan érzésem van, mintha a reggeli fáradság ülne rajta, de ez akár egy új élet hajnalát is jelentheti.

                Nekem ez a Carpe Diem élet annyira nem tetszik, ugyanis ha van egy olyan napom, amikor nem foglalkozom a holnappal, utána jobban megszívom, mint előtte. Akárhogy is, de készülni kell arra, hogy mi lesz holnap. A mával a holnapot és későbbi jövőnket alapozzuk meg, ha most nem foglalkozunk vele, akkor már nem fogunk tudni hirtelen változtatni rajta.

Hogy akkor végülis mi a Carpe Diem? Ez mindenkinek más. A bemutatott műveken is látszik, hogy mindegyik közt találtunk különbséget. Szerintem nincs két egyforma értelmezése. Napjainkban hogyan változott meg a jelentése? Sajnos szerintem nagyon kevés az olyan ember, aki nem a szeszes italokban vagy drogokban találja ezt meg. Miért jutott idáig a társadalom? Ez szerintem sokunkat érdekel.