IN ENGLISH PLEASE VISIT: http://flyingforall.blogspot.hu/2013/11/from-the1980s-until-2006-number-of-air.html
Az 1980-as évektől 2006-ig a légiutasok száma megduplázódott, és 2030-ig a jóslások szerint meg fog triplázódni. Az ezredforduló környékén a két legnagyobb utasszállító gépeket gyártó cégeknek döntést kellett hozniuk, hogy milyen módon próbálnak meg lépést tartani a robbanás szerűen növekvő légiutasok számával.
Az amerikai Boeing igen nagy múltú cég. 1916-ban alapították Seattle-ben. Alapítástól kezdve katonai, és polgári repülőgépeket gyárt. 2005-ben átvehette a világ legnagyobb repülőgépgyártója címet, amit 2000 óta legnagyobb vetélytársa az Airbus vehetett át. Szerintem egy kicsit konzervatív a cég, eddigi tapasztalataim szerint nem túl nyitottak az új fejlesztésekre; például a mai napig szarvkormányokat használnak a gépeikben, amiről vetélytársa már az 1984-ben letett. Az utasok számára nem látható fejlesztésekben azonban tartja a lépést az Airbus-szal, vagy talán előrébb is jár.
A francia Airbus 1970-ben alapult több, kisebb európai repülőgép gyártó cég összeolvadásával. Így elég nagyok lettek ahhoz, hogy a Boeing konkurensévé váljanak. A mai napig a gépek alkatrészeit Európa különböző országaiban gyártják. Véleményem szerint már a megalakulásának a történetével is látható, hogy egy nagyon ötlet gazdag, találékony cégről beszélhetünk. Egyáltalán nem félnek a kihívásoktól, se a földtől elrugaszkodott újításoktól sem. Technikailag nagyon jól felszerelt gépek gyárt, amely az utazóközönségnek is érzékelhető.
Amikor a döntő pillanathoz érkeztek két, alapjaiban különböző logisztikai rendszert tűztek ki célul.
Az Airbus azt szeretné elérni, hogy egy utas felszálljon lakhelye közelében, elutazzon egy nagyobb reptérre, ahonnan körbe repülve a fél világot átszálljon egy kisebb hatótávolságú gépre, és befejezze utazását úti célja közelében. Ezen azért mi is érezzük, hogy hosszú, kényelmetlen, és fárasztó módja az utazásnak, ám az árbevételt nagyban növeli.
Ezzel szemben a Boeing a közvetlen utazásban látta meg a jövőt; felszállunk a lakhelyünk közelében és legközelebb az úti célunk környékén szállunk le.
Szerintem egyértelműen az utóbbi a kényelmesebb, és olcsóbb megoldás, de sajnos egyelőre a légitársaságok nem így gondolják. Ez mondjuk annak is betudható, hogy a Boeing a cél orientált gép fejlesztésében nagyjából 4-5 éves lemaradásban van.
Eddig az elmélet beigazolódni látszik, ugyanis az Airbus kezdi átvenni a rövid hatótávolságú gépek piacán a vezető szerepet, és az A380 Superjumbo-val az óriás gépek piacán is domináns szerephez jutott. Ugyanakkor amerikai vetélytársa a közepes utas kapacitású nagy, és extra nagy hatótávolságú piacon tovább növelte előnyét. Azt a piaci elemzők sem tudják megmondani, melyik választás lesz a kifizetődő.
Ha engem kérdeznétek, én se tudnék értelmes választ adni, nem látom át a piac alakulást. Amiben viszont biztos vagyok, hogy egyik cégnek sem lesznek komolyabb problémái az elkövetkezendő 30-40 évben. A Boeing szerintem biztos talpakon áll, mivel a Fly Emirates az egyik legnagyobb megrendelője és támogatója. Még 2008-ban egy 150 gépes rendelést adott le egyenként közel $230 millió értékben 25 éves szállítási határidővel. Az Airbus-nál ugyan nem tudok ilyen tömeges megrendelésről, de az A380-as típusból rövid távon nagy bevételre tesz szert. Novemberben 257 megrendelése volt, értékük egyenként közel $380 millió.
Amit én így most érzek ezek összegzése után, hogy elég nagy a piac hogy 2 ekkora cég kényelmesen elférjen; és a piac egyre csak nő!
Az legújabb fejlesztésekről a következő hónapban olvashattok majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése